barabbas

Mikor el akarok futni a világból, önmagamba ütközöm.

2016 október 6, csütörtök
A bejegyzést csak a szerzők láthatják!

2016 október 1, szombat

A gonosz azt mondta, használni fogja őt ellenem... hogy ha Jézust követem, ő majd egyedül marad és se ő, sem én nem leszünk boldogok... azt súgta, ha Jézust választom, neki mást ad majd és mindent elfelejt, akit neki jelentettem. Azt mondta, ha Jézust követem, megőrülök majd, magányos leszek örökké a hibáimon örlődve kesergem majd, senkit és semmit nem szeretve. Azt mondta ő majd mással lesz, bűnben marad és elveszik nyomorultan velem egyetemben. Szóba álltam a gonosszal. Azt mondtam neki, én már nem félek, hiszen Jézusnak adtam őt. Kinél, ha nem Nála van a legjobb helyen és a legnagyobb biztonságban? Jézus elfogadta őt, hiszen az atyával üzent nekem és arra kért, többet ne kérjem vissza, nyugodjak meg Őbenne. És ha Őbenne megnyugszom, M.-mel is találkozhatom az Ő nyugalmában, ha Benne maradok. Jézusban egy vagyok M.-mel, Benne találkozunk. A Szeretet kizárja a félelmet. Jézus arra kért, ne nézzek többé hátra, ne forduljak vissza. Ő szeret engem, olyannak, amilyen vagyok, olyan ügyetlenül és tökéletlenül... a magam erejéből soha nem leszek jó... De miért nem hihetném el, hogy Ő majd a maga tetszésére valami jót hoz ki belőlem? Hát nem ajánlottam én is fel magamat? Az Atyához vezető út nehéz, senki nem mondta, hogy könnyűnek kellene lennie... Jézussal nem mindig könnyű az élet... így látok benne kihívást. Így válnak valóra a próféta szavai: "Szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják." (Mt 7,14) Jézusnak elmondva a félelmeimet Ő belém költözve eloszlat minden félelmet, megszűnteti a kétségeimet békét hagyva maga után. A mai evangélium derűt és az Ő fényességét hozza el a szívekbe, különösen az én nyomorúságos szívembe:

"A hetvenkét tanítvány, akiket Jézus az evangélium hirdetésére küldött, nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták Jézusnak –, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” Ő így válaszolt: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek: Semmi sem fog ártani nektek. Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.” Abban az órában Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mivel elrejtetted ezeket a bölcsek és az okosak elől, és feltártad az egyszerűeknek, így van ez, Atyám, mert így tetszett neked. Az Atya mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya, és az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” Jézus azután tanítványaihoz fordult, és így szólt: „Boldog az a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek: Sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta; szerette volna hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.” (Lk 10,17-24)

Áldott legyen Jézus, áldott legyen az Ő SzentLelke ésSzent Neve az Atyával egyetemben örökkön Örökké! Felfoghatatlan a Te szerető Irgalmad... A pokolba megyek, de már nem félek, mert tudom Te értem jösz majd és magaddal viszel a Te országodba letörölve minden könnyemet...

2016 szeptember 15, csütörtök
A bejegyzést csak a szerzők láthatják!

2016 augusztus 22, hétfő
A bejegyzést csak a szerzők láthatják!

2016 augusztus 22, hétfő

Kilátástalanul... de hiszen felajánlottam magamat... elmerülve az Ő akaratában, soha nem akarva őt, vérző szívemmel borulok eléd. Felajánlva a lelkemet, ami olyannyira üres és nyomorult, hogy egy élet nem elég, hogy szemernyit is szeretni tudj.

2016 augusztus 5, péntek

Ma arra kérem Istent, vegye el a hitemet, minden reményemet és adja oda neked... csak egy kicsiny szeretetet hagyjon nálam. Vegye el a jövőbe vetett bizalmamat, az örök élet reménységét, adjon kétségbeesést és kilátástalanságot, kudarcokat, szeretetlenséget, meg nem értést, amiben neked van részed. Adjon mindent oda belőle, és vigye el neked a hitemet... bármilyen rosszul is érzem magam, feláldozom érted az életem... a családodért. Minden napi kenyerem a reménytelenség, hogy nem tudok többé imádkozni, hogy nem tudok már hinni és bízni. Nem akarok itt "boldog" lenni... egészen boltogtalan szeretnék lenni, hitetlen, csak hogy te boldogulhass és higgy. Nem tudom, Jézus elfogadja-e tőlem ezt az áldozatot...

2016 augusztus 4, csütörtök
A bejegyzést csak a szerzők láthatják!

2016 augusztus 4, csütörtök

Lehet-e újra kezdeni? Meg tudsz nekem bocsátani szeretetből? Ha elfordulsz tőlem és másnak adod mindazt, amit számomra már előkészítettél elfogadom, megérdemlem. Csak kezedet ne emeld fel soha ellenem... csak még egyszer bocsáss meg nekem kérlek.... nélküled nem élhetek... Ha a testvéred, a barátod nem is, de hadd legyek a szolgád, vagy ha erre sem vagyok méltó, csak messziről hadd követhesselek Téged... Kérlek! Mert szeretlek téged... nem vagyok méltó elmondani neked, hiszen ma is elfordultam tőled, keresztre feszítelek újból és újból... Nem akarok elfordulni tőled, hiszen már nem tudok... hiszen szerettelek téged és szeretlek el nem múló örök szeretettel, bármilyen hűtlen is vagyok, nem akarok elszakadni tőled. Kérlek!!!

2016 augusztus 3, szerda

2016. augusztus 3. szerda 21:58 perc Észak-Németország. Nemrég hozott haza Chris, elmentünk fagyizni. Az ő ötlete volt. Múlt héten lemondtam, nem volt kedvem, ahogy ma sem. De nem akartam újra barátságtalan lenni. Ma nagyon fáradt voltam. Most mégis egyik legszebb estémmé vált a mai, ha majd emlék lesz már itt minden, jó lesz erre visszagondolni. Hideg volt, kezdett beesteledni, az ég sötétkék, szinte tinta fekete... Az utcalámpák fényében látni, ahogyan az esti szél esőt szitál. Még nyarat írunk, de hideg van. Kicsit összeszedetlennek éreztem magam a beszéd kapcsán, de a végére belejöttem. Beszéltünk arról, hogy talán majd jövőre meglátogat... ha én nem jönnék már vissza... nem tudom mit hoz a jövő, mit hoz a reggel... Mindenesetre a barátom lett ő, az egyik legkedvesebb, aki soha nem adta fel, nyitott maradt felém annak ellenére, hogy én nem kerestem őt. Bárcsak nagyobb szeretettel fordulhatnék a testvéreim felé... Bárcsak nem az után siránkoznék folyton, aki nem keres, nem jön el... Bárcsak tudnék hálásabb lelkülettel élni... Mindenesetre megköszönök mindent. A kocsi ablakát elhomályosítják az esőfoltok, utazunk át az életen, a halk, nyugodt kisvároson át, ami maga a Mennyország egy előszobája. Hogyan kerültem én ide? A kétségbeesésem hajtott kezdetektől fogva, utolsó reménytelenségemben nem tudtam másba kapaszkodni, és őt kaptam, Goldenstedt-et, az Aranyvárost, T.-t, Christ, Marcelt, Mechthildet és Clemenst... és még sorolhatnám. Miért? Kérdem minden nap, mert nem értem, hogyan történhetett, hogy a kudarcból megváltás született. Én Őket, Ők engem kaptak. És minden úgy volt jó és szép és teljes, ahogyan történt... Ha néha nehéz is volt, vagy nem láttam a végét... Mintha csak tegnap érkeztem volna, mégis, mintha mindig is itt éltem volna velük és értük.

Tegnap azt kérdeztem Tőled: Miért pont én? Miért nem lettem egy átlagos, egészen hétköznapi lány, aki vásárlással tölti az idejét, eddzeni jár és elégedett a kisvárosi életével? Miért engem akartál, engem hívtál, hogy eredjek utánad, mikor rám néztél és tekintetednek már nem tudtam ellenállni... csak azt tudom, hogy nem tudok és nem is akarok már visszafordulni, hogy te megváltoztattál, átalakítottál, a te tetszésedre formáltál és hogy már soha többé nem leszek az, aki voltam, vagy akinek elképzeltem magam, akiről azt gondoltam, könnyebb lenne élni... Te azt mondtad ma hajnalban : hogy mennyire szép vagyok neked, hogy te formáltál ilyenre. Hiszen mindent neked adtam. És kérdezted tőlem: mi mást adhatnék még neked? Azt mondtad odaadnád értem a szemed világát, hogy te alkottál... Most már hiszek neked és megnyugszom tebenned... mindent elrendeztél, mindenben ott voltál, ott vagy és leszel... mindez felfoghatatlan... csak a Szeretet tud ilyen őrült lenni... Köszönöm... köszönöm!!

2016 augusztus 3, szerda

A tegnap esőt ígért, ma meg is érkezett. Egész nap szürke az ég és csapadék szitál. Ha fehérre színeződne ez a ködös derengés, mézeskalács erdő tűnne fel hatalmas, aranysárga repceföldekkel, melyet épp most szitáltak friss porcukorral. Tegnap egészen őszi, szeptemberi hangulat lett úrrá rajtam, amint a délutáni órában a bankban várakoztam T.re. Mintha elbúcsúzott volna a nyár, átadva helyét ennek az álmos, idejétmúlt kopárságnak. Igaz, a lombkoronák még sötétzölden virítanak, a levegő még is búcsút és elmúlást hoz magával, egy előjelét annak, lassan leköszön mindez, elmegyek én is. Most nyugalom van bennem, Isten kegyelméből vagyok és Rá hagyom magam. Mindent, ami megnehezített, kidobtam, eldobtam, annak élve, amiben bővelkedünk, hogy mi is adni tudjunk, lemondva önmagunkról. Talán a tegnapi "jó tett", amit Jézus elvégzett általam adott enyhülést számomra a mai nappal? Nem tudom. Mindenesetre megköszönöm! Köszönöm Atyám! Köszönöm Jézusom!