barabbas

Mikor el akarok futni a világból, önmagamba ütközöm.

2016 September 15, Thursday
A bejegyzést csak a szerzők láthatják!

2016 August 22, Monday
A bejegyzést csak a szerzők láthatják!

2016 August 22, Monday

Kilátástalanul... de hiszen felajánlottam magamat... elmerülve az Ő akaratába, soha nem akarva őt, vérző szívemmel borulok eléd. Felajánlva a lelkemet, ami olyannyira üres és nyomorult, hogy egy élet nem elég, hogy szemernyit is szeretni tudj.

2016 August 5, Friday
A bejegyzést csak a szerzők láthatják!

2016 August 4, Thursday
A bejegyzést csak a szerzők láthatják!

2016 August 4, Thursday

Lehet-e újra kezdeni? Meg tudsz nekem bocsátani szeretetből? Ha elfordulsz tőlem és másnak adod mindazt, amit számomra már előkészítettél elfogadom, megérdemlem. Csak kezedet ne emeld fel soha ellenem... csak még egyszer bocsáss meg nekem kérlek.... nélküled nem élhetek... Ha a testvéred, a barátod nem is, de hadd legyek a szolgád, vagy ha erre sem vagyok méltó, csak messziről hadd követhesselek Téged... Kérlek! Mert szeretlek téged... nem vagyok méltó elmondani neked, hiszen ma is elfordultam tőled, keresztre feszítelek újból és újból... Nem akarok elfordulni tőled, hiszen már nem tudok... hiszen szerettelek téged és szeretlek el nem múló örök szeretettel, bármilyen hűtlen is vagyok, nem akarok elszakadni tőled. Kérlek!!!

2016 August 3, Wednesday

2016. augusztus 3. szerda 21:58 perc Észak-Németország. Nemrég hozott haza Chris, elmentünk fagyizni. Az ő ötlete volt. Múlt héten lemondtam, nem volt kedvem, ahogy ma sem. De nem akartam újra barátságtalan lenni. Ma nagyon fáradt voltam. Most mégis egyik legszebb estémmé vált a mai, ha majd emlék lesz már itt minden, jó lesz erre visszagondolni. Hideg volt, kezdett beesteledni, az ég sötétkék, szinte tinta fekete... Az utcalámpák fényében látni, ahogyan az esti szél esőt szitál. Még nyarat írunk, de hideg van. Kicsit összeszedetlennek éreztem magam a beszéd kapcsán, de a végére belejöttem. Beszéltünk arról, hogy talán majd jövőre meglátogat... ha én nem jönnék már vissza... nem tudom mit hoz a jövő, mit hoz a reggel... Mindenesetre a barátom lett ő, az egyik legkedvesebb, aki soha nem adta fel, nyitott maradt felém annak ellenére, hogy én nem kerestem őt. Bárcsak nagyobb szeretettel fordulhatnék a testvéreim felé... Bárcsak nem az után siránkoznék folyton, aki nem keres, nem jön el... Bárcsak tudnék hálásabb lelkülettel élni... Mindenesetre megköszönök mindent. A kocsi ablakát elhomályosítják az esőfoltok, utazunk át az életen, a halk, nyugodt kisvároson át, ami maga a Mennyország egy előszobája. Hogyan kerültem én ide? A kétségbeesésem hajtott kezdetektől fogva, utolsó reménytelenségemben nem tudtam másba kapaszkodni, és őt kaptam, Goldenstedt-et, az Aranyvárost, T.-t, Christ, Marcelt, Mechthildet és Clemenst... és még sorolhatnám. Miért? Kérdem minden nap, mert nem értem, hogyan történhetett, hogy a kudarcból megváltás született. Én Őket, Ők engem kaptak. És minden úgy volt jó és szép és teljes, ahogyan történt... Ha néha nehéz is volt, vagy nem láttam a végét... Mintha csak tegnap érkeztem volna, mégis, mintha mindig is itt éltem volna velük és értük.

Tegnap azt kérdeztem Tőled: Miért pont én? Miért nem lettem egy átlagos, egészen hétköznapi lány, aki vásárlással tölti az idejét, eddzeni jár és elégedett a kisvárosi életével? Miért engem akartál, engem hívtál, hogy eredjek utánad, mikor rám néztél és tekintetednek már nem tudtam ellenállni... csak azt tudom, hogy nem tudok és nem is akarok már visszafordulni, hogy te megváltoztattál, átalakítottál, a te tetszésedre formáltál és hogy már soha többé nem leszek az, aki voltam, vagy akinek elképzeltem magam, akiről azt gondoltam, könnyebb lenne élni... Te azt mondtad ma hajnalban : hogy mennyire szép vagyok neked, hogy te formáltál ilyenre. Hiszen mindent neked adtam. És kérdezted tőlem: mi mást adhatnék még neked? Azt mondtad odaadnád értem a szemed világát, hogy te alkottál... Most már hiszek neked és megnyugszom tebenned... mindent elrendeztél, mindenben ott voltál, ott vagy és leszel... mindez felfoghatatlan... csak a Szeretet tud ilyen őrült lenni... Köszönöm... köszönöm!!

2016 August 3, Wednesday

A tegnap esőt ígért, ma meg is érkezett. Egész nap szürke az ég és csapadék szitál. Ha fehérre színeződne ez a ködös derengés, mézeskalács erdő tűnne fel hatalmas, aranysárga repceföldekkel, melyet épp most szitáltak friss porcukorral. Tegnap egészen őszi, szeptemberi hangulat lett úrrá rajtam, amint a délutáni órában a bankban várakoztam T.re. Mintha elbúcsúzott volna a nyár, átadva helyét ennek az álmos, idejétmúlt kopárságnak. Igaz, a lombkoronák még sötétzölden virítanak, a levegő még is búcsút és elmúlást hoz magával, egy előjelét annak, lassan leköszön mindez, elmegyek én is. Most nyugalom van bennem, Isten kegyelméből vagyok és Rá hagyom magam. Mindent, ami megnehezített, kidobtam, eldobtam, annak élve, amiben bővelkedünk, hogy mi is adni tudjunk, lemondva önmagunkról. Talán a tegnapi "jó tett", amit Jézus elvégzett általam adott enyhülést számomra a mai nappal? Nem tudom. Mindenesetre megköszönöm! Köszönöm Atyám! Köszönöm Jézusom!

2016 August 2, Tuesday
A bejegyzést csak a szerzők láthatják!

2016 August 2, Tuesday

:( :(

Tegnap óta minden megváltozott, hogy megtudtam a hírt...... egy világ összetört bennem, és kétségbe vagyok esve, mert úgy érzem, én ezt nem szeretném (és ha valahol lmégis??!), már döntöttem...? nagyon kell bíznom, és vakon a Gondviselés nyomába erednem. Soha többé nem tekinthetek hátra, hogy mi lett volna, ha... vagy hogy mit rontottam el... Igen, valóban lemondtam arról, hogy saját életem irányítója legyek... mégis, ha el kell engednem őt, ez összetör és örökké égő sebet ejt rajtam... a Gondviselésbe kell belekapaszkodnom... jó lenne egyáltalán nem érezni... de tudom, ez hazugság... Andrej kezd belemenni a "háború" közepébe, és én nem tehetek már semmit... el kell engednem őt... :( :-( :*( :(